Mesék a fény mögött – szülők és gyerekek együtt árnyjátékoztak a Tallián Gyula utcai Tagóvodában

Mesék a fény mögött – szülők és gyerekek együtt árnyjátékoztak a Tallián Gyula utcai Tagóvodában

Március 21-én egy mesebeli hangulatú, árnyjátékos családi program valósult meg a Bábszíntérben, amely közös élményekkel gazdagította a gyermekeket és szüleiket.

Az NTP-TEHETSÉG-25-0175 számú pályázati program keretében a Bábszíntérben megrendezett, mesebeli hangulatú árnyjátékos foglalkozásra a gyerekek mellett szüleik is meghívást kaptak, így egy igazán közösségépítő, családias esemény jöhetett létre. A program egyik legnagyobb értéke az volt, hogy a szülők és a gyerekek nemcsak nézőként, hanem aktív alkotóként is részt vettek a foglalkozáson. Közösen játszottak, ötleteltek, és saját kezűleg készítették el az árnyjátékhoz szükséges bábokat. Az együtt alkotás öröme, a kreativitás kibontakozása és a közös élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők számára maradandó élményt nyújtson a délelőtt. A szakmai program magas színvonalát Pályi János és Csíkvár Timi biztosították, akik inspiráló vezetésükkel és segítőkész hozzáállásukkal támogatták a résztvevőket az alkotási folyamat során. A barátságos légkör és a gondos vendéglátás tovább emelte az esemény hangulatát. A tartalmas közös munka után a nap egy kötetlen, jó hangulatú pizzaebéddel zárult, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt beszélgetni, megosztani élményeiket, és tovább erősíteni a közösségi kapcsolatok.

Horváthné Weil Katalin

Tagóvoda-igazgató

Vissza
Kaposvári Óvodai Központ
Ha kérdése, kérése  van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeink bármelyikén.


                    Kapcsolat

+36 70/953-0385

kaposvariovodaikozpont.hu

Székhely, Iroda: 7400 Kaposvár Petőfi utca 20.

                 Kövessen Bennünket